Hírek


Közúti balesetek napja
2018. február 07. 13:29
A szerda reggel térségünkben jelentkező változó halmazállapotú csapadék - jellemzően hó, havas eső, vagy ónos eső – több kisebb közúti balesetet is előidézett Veszprém megye útjain.

A délelőtt során összesen négy, a télies időjárásból fakadóan bekövetkezett közúti közlekedési balesetnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak a megyében. Reggel, kevéssel fél nyolc előtt ütközött össze két gépkocsi a 8-as főúton Veszprém és a litéri elágazás között. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik a műszaki mentés során áramtalanították a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályt. A munkálatok idejére a főút érintett szakaszán váltakozva haladt a forgalom. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben hárman sérültek meg könnyebben.

Baleset történt Zalagyömörő térségében is, itt egy gépjármű csúszott az árokba. Erre a kárhelyszínre a sümegi önkormányzati tűzoltók vonultak, akik a beavatkozás során áramtalanították a járművet, majd egy embert kiemeltek a roncsból, akik aztán a mentők ellátták.

Érintőlegesen ütközött két tehergépjármű Csesznek közelében, a forgalmi akadály megszüntetését ezen a kárhelyszínen a zirci önkormányzati és a bakonyoszlopi önkéntes tűzoltók végezték. Káreseményhez vonultak a pétfürdői hivatásos tűzoltók is szerdán délelőtt, ők Berhidánál avatkoztak be egy közúti balesetnél, amelynek során két személygépkocsi ütközött.

A csapadékos időjárás a nap további részében is folytatódik, ezért a megváltozott útviszonyok az utak folyamatos takarításának ellenére is fennállnak. A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezúton is felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak.

Fotós: Illusztráció, Helt Ákos tű. hadnagy