Hírek


Heti hírmondó (6. hét)
2018. február 13. 09:51
Rövid összefoglaló az elmúlt héten Veszprém megyében történt káreseményekről.

Letért az úttestről és árokba hajtott egy személygépkocsi a 82-es főút 7-es kilométerénél, Veszprém-Gyulafirátót térségében, február 5-én reggel. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik a műszaki mentés során áramtalanították a járművet, ezután biztosították a helyszínt. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Összeütközött két személyautó február 6-án délelőtt a 83-as főút Pápa és Takácsi közötti szakaszán. Az ütközés következtében az egyik jármű felborult, majd az út menti árokba csapódott, a másik pedig az úton állva forgalmi akadályt képezett. A káresethez a pápai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket, majd a forgalmi akadály megszüntetésén dolgoztak. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben senki nem sérült meg.

Február 7-én összesen négy, a télies időjárásból fakadóan bekövetkezett közúti közlekedési balesetnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak Veszprém megyében. Reggel, kevéssel fél nyolc előtt ütközött össze két gépkocsi a 8-as főúton Veszprém és a litéri elágazás között. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik a műszaki mentés során áramtalanították a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályt. A munkálatok idejére a főút érintett szakaszán váltakozva haladt a forgalom. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben hárman sérültek meg könnyebben.

Baleset történt Zalagyömörő térségében is, itt egy gépjármű csúszott az árokba. Erre a kárhelyszínre a sümegi önkormányzati tűzoltók vonultak, akik a beavatkozás során áramtalanították a járművet, majd egy embert kiemeltek a roncsból, akik aztán a mentők ellátták.

Érintőlegesen ütközött két tehergépjármű Csesznek közelében, a forgalmi akadály megszüntetését ezen a kárhelyszínen a zirci önkormányzati és a bakonyoszlopi önkéntes tűzoltók végezték. Káreseményhez vonultak a pétfürdői hivatásos tűzoltók is február 7-én délelőtt, ők Berhidánál avatkoztak be egy közúti balesetnél, amelynek során két személygépkocsi ütközött.

Összeütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi Veszprémben az Egyetem utca és a József Attila utca kereszteződésében február 7-én este. Az autóban csak annak sofőrje utazott, aki a mentőszolgálat tájékoztatása alapján könnyebben megsérült. A busz vezetője és egyetlen utasa sértetlenül vészelte át a balesetet. Az ütközés következtében a személygépkocsi motortere kigyulladt, ám egy a helyszínen tartózkodó szabadnapos tűzoltó porral oltó készülék segítségével elfojtotta a lángokat, majd áramtalanította a járművet. A műszaki mentéshez a veszprémi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik elvégezték az autóbusz áramtalanítását is, végül felitatták az úttestre kifolyt olajat. Az érintett szakaszt a munkálatok idejére lezárták, a forgalmat elterelték.

Teljes terjedelmében égett egy hatvan négyzetméter alapterületű családi ház Dabronyban, a Petőfi Sándor utcában február 8-án délután. A helyszínre riasztott pápai hivatásos tűzoltók a beavatkozás során két vízsugárral és kéziszerszámokkal előbb körülhatárolták, majd eloltották a tüzet. A lakó a tűz keletkezésének idején nem tartózkodott a házban, ennek következtében személyi sérülés nem történt. Az épület átmenetileg lakhatatlanná vált, ezért az ott élő ember esetében lakosságvédelmi intézkedésre volt szükség.

Tűz ütött ki egy körülbelül száz négyzetméter alapterületű családi házban február 10-én délután Marcaltő Fő utcájában. A tüzet a pápai hivatásos tűzoltók oltották el, akik kiérkezésekor az épület már teljes terjedelmében égett. A gyors és hatékony beavatkozásnak köszönhetően egy gázpalackot sikerült az épületből kihozni és a tűz sem terjedt tovább a melléképületre, illetve a szomszédos ingatlanokra. A házban élő személyt könnyebb égési sérülésekkel és enyhe füstmérgezés gyanújával a mentőszolgálat munkatársai korházba szállítottak.

 

Fotós: Illusztráció