Hírek


Áldás az új szerre – új gépjármű állt rendszerbe Zircen
2018. május 16. 14:28
A várost átszelő 82-es főút veszélyes útszakasz a műszaki mentések szempontjából, emellett az erdőtüzek pedig a legveszélyesebb tűzesetek közé tartoznak – mondta dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a Tűzoltónapi ünnepségen.

Dányi Béla tű. dandártábornok, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója egy rövid történeti áttekintés után így fogalmazott: Ubi dolor ibi vigiles, azaz, ahol a fájdalom, ott a tűzoltó. – Ez a mai kor tűzoltóinak is a hitvallása, mely bizonyítja, hogy az ókorban is a mindenekfelett való segítőkészség volt az egyik legfontosabb követelmény velük szemben. A zirci tűzoltóság kiemelt szerepet tölt be a megyei mentő-tűzvédelemben.

Szelthoffer Ferenc tűzoltóparancsnok köszönetet mondott az adományozóknak az anyagi támogatásért, ismertette a finn tűzoltókkal való gyümölcsöző együttműködésüket. – Mint parancsnoknak az állomány szakmai fejlődését kell elsődleges célként kitűznöm, de ehhez folyamatosan fejlesztenünk kell a technikai eszközöket, hiszen az innováció a mentő-tűzvédelem területén is töretlenül halad előre. Kiemelte egy helybeli fiatal, Kajtár Dávid szerepét, aki a finnországi Ylivieskában önkéntes tűzoltó, és közbenjáró segítsége kapcsán sikerült megvásárolni a Mercedes-Benz gépjárműfecskendőt.

Dékány Árpád Sixtus kiérdemesült főapát, megáldotta az új gépjárműfecskendőt, majd hozzátette ez a vele dolgozók áldását, oltalmazását is jelenti. Hálával szólt a tűzoltók hivatásáról, akik másokon segítenek, és kivonulásaik után szerencsés visszaérkezést kívánt számukra.

Igaz Sándor a Veszprém Megyei Tűzoltó Szövetség és a Zirci Önkormányzati Tűzoltóság a tűzvédelemért éveken keresztül kifejtett támogatásért elismeréseket adományozott, amelyeket ő maga és Szelthoffer Ferenc adott át. Veszprém megye tűzvédelméért arany fokozatát kapta Csillag Zoltán, Bagi István és Kajtár Dávid, ajándéktárgyat vehetett át Mátyás Ilona, Taferner Józsefné, Ambrus Árpád, Horváth István, Áment János és id. Szelthoffer Ferenc.

A laktanyából az ünneplők a ciszterci bazilikába vonultak, ahol a szentmisét Dékány Árpád Sixtus celebrálta. Az ünnepségen, valamint a szentmisén közreműködött a MH Légierő Zenekar Veszprém Katona János karmester vezényletével.

Fotós: Helt Ákos tű. hadnagy

 

Kapcsolódó képek:

Áldás az új szerre – új gépjármű állt rendszerbe Zircen Áldás az új szerre – új gépjármű állt rendszerbe Zircen Áldás az új szerre – új gépjármű állt rendszerbe Zircen
>>> További képek a galériában <<<