Hírek


Konzultációt tartottak Veszprémben a társasházak tűzvédelme érdekében
2019. november 07. 14:20
A Társasházak napja programsorozat részeként november hetedikén várták a Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági szakemberei az illetékességi területükhöz tartozó társasházak közös képviselőit, és a lakásfenntartó szövetkezetek munkatársait tűzvédelemmel kapcsolatos konzultációra. A rendezvényen szó esett az Országos Tűzvédelmi Szabályzat változásairól is.

A programon Rauch József tűzoltó alezredes, a Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetője köszöntötte a nagy számban megjelent közös képviselőket, majd Miklós Balázs tűzoltó százados, a kirendeltség Hatósági Osztályának kiemelt főelőadója ismertette az idei évben általuk végrehajtott, társasházakat érintő ellenőrzések tapasztalatait. Elmondta, hogy harmincegy ellenőrzést végzett a veszprémi kirendeltség eddig ebben az évben a társasházakban, és e tevékenységük során összesen negyvenöt tűzvédelmi hiányosságot tártak fel. A főelőadó kitért a leggyakoribb tűzvédelmi hibákra, valamint arra is, hogy az új tűzvédelmi szabályok milyen változásokat hoznak majd a jövőben. A társasházak képviselőinek kérdései a pályázatokban megvalósuló utólagos hőszigetelésekre, az azzal kapcsolatos elvárásokra irányultak, és a napelemek felszerelésével összefüggő tűzvédelmi elvárásokról is érdeklődtek.

A kirendeltségeken a holnapi nap folyamán még 8.00-13.00 óráig tehetik fel kérdéseiket a társasházak, lakásszövetkezetek képviselői és lakói is a katasztrófavédelem szakembereinek a Társasházak napja programsorozat keretében az alábbi helyszíneken:

Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség (8200 Veszprém, Dózsa Gy. u. 31.)

Ajkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség (8400 Ajka, Liliom u. 10/b)

Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség (8500 Pápa, Major u. 20.)

 

A rendezvényen elhangzott, hogy a kirendeltségek hatósági osztályainak munkatársai nemcsak e három napon, hanem egész évben fogadják ügyfélszolgálati időben a társasházak képviselőit, és megválaszolják a felmerülő kérdéseket.

 

Fotók: Csondor Henrietta tű. hadnagy


 

Kapcsolódó képek:

Konzultációt tartottak Veszprémben a társasházak tűzvédelme érdekében Konzultációt tartottak Veszprémben a társasházak tűzvédelme érdekében Konzultációt tartottak Veszprémben a társasházak tűzvédelme érdekében
>>> További képek a galériában <<<