Önállóan beavatkozó ÖTE - Tótvázsony


Az ezernégyszáz lelket számláló településen majd’ húsz évre nyúlik vissza a szervezett tűzoltás története. 1997-ben egy komoly tűzesetet követően kezdődött a helyi tűzoltók toborzása, majd 1998. március 1-jén tizenkét önkéntessel megalakult az egyesület. 2002-ben a német testvértelepülés, Dobel ajándékozott egy jól felszerelt gépjárműfecskendőt az önkénteseknek. Az önkormányzat és a megyei tűzoltószövetség támogatásainak, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiírt pályázatoknak köszönhetően az eszközpark folyamatosan bővül. Az egyesület a „SÉD” járási mentőcsoport alapító tagja. A csapat jelenleg tizenkilenc tagot számlál, tizenheten vállaltak szaktevékenységet. Ők tűzoltó alaptanfolyammal és tűzoltótechnikai jogosítvánnyal rendelkeznek, öt önkéntes jogosult tűzoltás vezetésére.

A Tótvázsonyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület létjogosultságát bizonyítja, hogy tagjai mind a műszaki mentési, mind pedig a tűzoltási munkálatok során nagy segítségére vannak a beavatkozó hivatásos tűzoltóknak. A beavatkozások mellett gyakorlatokon is rendszeresen bizonyítják rátermettségüket és felkészültségüket. Ezzel az előélettel döntöttek úgy az önkéntes tűzoltók, hogy 2016-ban kategóriát lépnek és önállóan beavatkozóvá válnak.

Az egyesület parancsnoka Horváth Zoltán.