Szerda és csütörtök jelentősebb káresetei

2021. október 22. 13:01

Csütörtökön kilenc esetben végeztek beavatkozást a tűzoltók az erős szélben kidőlt fák, leszakadt ágak miatt. Két jelentősebb tűzeset történt két nap alatt.

Ruhanemű, könyvek és berendezési tárgyak kaptak lángra Veszprémben, szerda éjszaka, egy Móra Ferenc utcai családi ház szobáiban egy-egy négyzetméteren. A veszprémi hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat. Személyi sérülés nem történt, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat helyszíni szemlét végzett.

Égett egy harminc négyzetméteres lakóház Dörgicsén, az Agyaglik-dűlőben. A helyszínre a badacsonytomaji hivatásos és a balatonfüredi önkormányzati tűzoltók vonultak, akik eloltották a még izzó, parázsló részeket, valamint nagy teljesítményű ventilátorral átszellőztették az épületet. A munkálatok közben az egységek öt gázpalackot vittek el az ingatlan közelében lévő tárolóból, egyik felmelegedett, de nem kellett visszahűteni. Az épületben az egységek emberi maradványokat találtak. A katasztrófavédelem a keletkezési okot tűzvizsgálati eljárásban vizsgálja. (Fotó: Csondor Henrietta tű. hadnagy)

Csütörtök délelőtt kezdődött viharos szél fákat csavart ki és tört ketté Városlőd, Mihályháza, Devecser, Homokbödöge, Veszprém, Bakonybél és Szigliget térségében is. A megye öt hivatásos tűzoltó-parancsnoksága, Ajka, Pápa, Pétfürdő, Veszprém, Badacsonytomaj tűzoltóegységei vonultak az esetekhez, Zirc térségében a helyi önkormányzati tűzoltók dolgoztak az útakadályt képező fák feldarabolásán. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. 

Forró olajat öntöttek Ajkán, az Iparos utcában egy melléképület mellett lévő, papírból és száraz növényi hulladékból álló halomra, a keletkezett tűz meggyújtotta a tűzifa tárolására használt melléképületet. A teljesen megsemmisült építményben egy motorkerékpár is volt. A lángok átterjedtek két fára és egy lakóépületet is veszélyeztettek. A város hivatásos tűzoltóinak kiérkezése előtt egy szabadnapos tűzoltó és egy szabadnapos katona oltani kezdte a lángokat, a munkálatokat az egység két oldalról vízsugarakkal fejezett be. Személyi sérülés nem történt, de a tűz következtében megégett egy légkábel, emiatt egy háromlakásos társasházban szünetelt a villamosenergia-szolgáltatás. Lakosságvédelmi intézkedés keretében négy embert rokonoknál helyeztek el.


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap