Sok baleset volt az ónos esőben

2020. december 28. 14:37

Tíz olyan baleset történt vasárnap, amelyeknél a tűzoltók segítségére volt szükség. Buszok is elakadtak a csúszós utakon. Jellemzően a 8-as főút Öskü és Herend közötti szakaszán történtek árokba csúszások, vagy kisebb koccanások, de a megyeszékhely Egyetem utcájában is keresztbe fordult az úton egy autóbusz. Egyetlen balesetnél történt sérülés.

Vasárnap délután háromnegyed egykor érkezett az első riasztás, az akkor még nem az ónos szitálással volt összefüggésben. Egy gépjárműfecskendőt és a létraszert riasztotta a műveletirányítás a pápai Tókert utca egyik kétszintes házához, ahol az erős szélben eltörött a gázkémény és a tetőszerkezeten lógott. A helyi hivatásos tűzoltók a létraszer kosarából közelítették meg a törött darabot és eltávolították a sérült elemet. 

Délután két órától jellemzően az időjárás okozta közlekedési fennakadások elhárításán dolgoztak a megye tűzoltói. 

Összeütközött két személygépkocsi a 710-es út 8-as kilométerszelvényénél, Balatonkenese térségében. Az egyik gépjármű egy trélert vontatott, amin egy terepjáró volt, ez az ütközés következtében az úttestre borult és forgalmi akadályt képzett. A másik jármű az árokba borult. Utóbbi kocsiban négyen utaztak, a mentők megvizsgálták őket, nem sérültek meg. A trélert vontató autó vezetőjének sem lett baja. A helyszínen félpályás útzár volt érvényben a műszaki mentés ideje alatt. Az egység a rendőri helyszínelést követően a forgalmi akadályt képező járművet csörlő használatával kerekeire állította és megszüntette forgalmi akadályt. 

Az előző baleset bekövetkezése után húsz perccel 8-as főút 62-es kilométerszelvényénél, Márkó külterületén szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi. A veszprémi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyben ketten utaztak. Senki sem sérült meg a balesetben.

Hat perccel később érkezett a bejelentés, hogy a 8-as főúton egy Várpalota felől Veszprém irányába haladó autó Öskü térségében megcsúszott az úton és árokba csapódott. A pétfürdői hivatásos tűzoltók vonultak az esethez. Az autó vezetőjét a mentők könnyű sérülésekkel szállították kórházba a helyszínről. Az út szélén segítségnyújtás miatt megállt egy másik autó, ebbe csúszott bele egy harmadik, majd egy negyedik személygépkocsi is. Az egység három gépjárművet áramtalanított, az eredetileg segítségnyújtás miatt megálló kocsi áramtalanítására nem került sor, mert az nem sérült nagyon. A helyszínelést követően az egység segítséget nyújtott az autómentőnek a gépjárművek mozgatásában, majd megszüntették a balesetveszélyt. A forgalom a mentés ideje alatt félpályán haladt az érintett útszakaszon. 

Szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi Herend térségében, a 8-as főúton, a felüljáró alatt. A veszprémi hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést, a baleset miatt forgalmi akadály alakult ki az érintett útszakaszon. Az áramtalanítást követően a tűzoltók egy közeli murvás útra vontatták az összetört járművet. Senki sem sérült meg.

Ennél a balesetnél észlelte a veszprémi egység, hogy a baleset helyszínétől nem messze egy menetrend szerint közlekedő autóbusz a felüljárótól háromszáz méterre keresztbe fordult az úton. A tűzoltók alásózták az utat, ezt követően a busz tovább tudott haladni. Nem történt személyi sérülés.

A 77-es főúton, Tótvázsony külterületén is árokba csúszott egy személygépkocsi. A benne ülő három ember nem sérült meg. A tótvázsonyi önkéntes tűzoltók vonultak műszaki mentés céljából a helyszínre.  

Tótvázsony és Balatonszőlős között is árokba csúszott egy autó, ennek műszaki mentéséhez is a tótvázsonyi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik elvégezték a műszaki mentést. A három utasból senki nem szenvedett sérüléseket. 

Elakadt egy Veszprém-Hárskút között közlekedő autóbusz is utóbbi településre bevezető szakaszon. A rajta utazók többségéért hozzátartozók érkeztek, így a veszprémi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor már csak egy utas tartózkodott rajta. Az egység a busz előtt haladva sózta az utat, hogy továbbhaladását biztosítsa. Senki sem sérült meg. 

Veszprémben, az Egyetem utcán két autóbusz is keresztbe fordult a csúszós úton. Senki nem sérült meg és a buszokban sem keletkezett kár. A veszprémi hivatásos tűzoltók alásózták az utat, ezt kövezően a buszok tovább tudtak haladni.

Megcsúszott a jeges úton és árokba hajtott egy gépkocsi a Várpalotát és Ősit összekötő úton, Ősi közelében. A pétfürdői hivatásos tűzoltók teljes útlezárás mellett dolgoztak a műszaki mentésen. Az egység síkosságmentesítővel felszórta az úttestet, majd visszavontatta a járművet az útra. Sem az autó, sem vezetője nem sérült meg.

Délután egy kéménytűznél is be kellett avatkozni Pusztamiskén. Az ajkai hivatásos tűzoltók a település Rózsa utcájában lévő családi ház melléképületében található vegyes tüzelésű kazánjának kéményében az izzást porraloltóval szüntették meg, majd tisztítókefével eltávolították a lerakódott égésterméket. A ház három lakója nem sérült meg. A fűtést alternatív módon meg tudták oldani, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. 

Jelzett a szén-monoxid érzékelő Zánkán, egy Villasori háznál. A badacsonytomaji hivatásos tűzoltók ki tudták mutatni a gyilkos gáz jelenlétét az ingatlanban, ezért a fűtőberendezések felülvizsgálatára és karbantartására hívták fel a figyelmet. A nyaralóként használt ingatlanból négy ember költözött átmenetileg a településen élő rokonaihoz. Személyi sérülés nem történt. 

 

A fotó illusztráció.

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap