Három első tiszt vette át kinevezését a megyében

2021. november 02. 11:04

Három Veszprém megyei kolléga vette át első tiszti kinevezését október huszonkilencedikén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A főigazgatóság vezetői előtt dr. Mógor Judit tűzoltó dandártábornok, a BM OKF hatósági főigazgató-helyettese adta át a kinevezésről szóló okmányt az érintetteknek.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kinevezte tűzoltó hadnaggyá Bittmann Lajos tűzoltó törzsőrmestert, Márta Attila István tűzoltó őrmestert és Rajmon Róbert tűzoltó zászlóst.

A kinevezések átadását követően a tisztek fogadalmat tettek, majd az ünnepség zárásaként a hatósági főigazgató-helyettes köszöntötte az új első tiszteket. Mint Mógor Judit fogalmazott, a mai nap egy különleges fordulópont számukra, hiszen új követelmények, új feladatok, új felelősségek lépnek az életükbe. A tábornok emlékeztetett arra, a szervezetnél szolgálatot teljesíteni kiváltságos dolog, a tisztek tegyék ezt úgy, ahogy esküjükben áll. Hozzátette, amikor komoly kihívás előtt állnak, amikor nehéz döntéseket kell hozniuk, jusson eszükbe a nap, amikor tisztekké váltak. A főigazgató-helyettes végezetül azt kérte a frissen kinevezettektől, hogy mondjanak köszönetet mindenkinek, aki elindította őket a pályán, aki lehetővé tette, hogy a katasztrófavédelmi szolgálatot válasszák hivatásul.

Fotó: Schober Andor RSOE


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap