Ötödikek tűzoltó focistáink

2024. június 14. 09:21

Tizenhét csapat, vagyis százhetven focista gyűlt össze szerda reggel a Szeged melletti Algyő településen. Ide várták a szervezők azokat a tűzoltócsapatokat, amelyek a BM OKF által kiírt kispályás labdarúgó bajnokságra neveztek. Ilyen tornát 2022-ben rendeztek utoljára, akkor a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei focisták bizonyultak a legjobbnak, így sok csapat őket tekintette a legerősebb ellenfélnek.

Az algyői műfüves pálya kezdetben csalogató napsütésben várta a játékosokat. A csoportmérkőzések egymást követték a négy szektorra osztott pályán, amelynek mindegyik szegletében nagy csatát vívtak a focisták a továbbjutásért. Minden csoportból az első kettő ment a legjobb nyolc közé, ahol az ellenfelek mellett már a szakadó esővel is meg kellett birkózniuk. A lelkesedés nem hagyott alább, talán csak a lelkes szurkolók száma csökkent a felhőszakadásban.  

Az idei mérkőzéssorozat egyik különlegessége az volt, hogy nem csak a férfiak képviseltették magukat. A Békés vármegyei igazgatóság csapatát ugyanis egy fiatal női tiszt is erősítette. Petri-Szabó Tünde tű. hadnagy, az orosházi katasztrófavédelmi kirendeltség főelőadója évek óta profi szinten futballozik, erejével és ügyességével, valamint gyors cseleivel az ellenfeleket is meglepte.

Sem a játékosok, sem az égiek nem adták fel a délután folyamán. Az átázott pályán, egyre erősödő esőben zajlottak azok a meccsek, amelyek legjobbjai a kétszer tíz perces játékidő végén a döntőben találták magukat. 

A mindent eldöntő, végső mérkőzésen a Nógrád Vármegyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság focistái csaptak össze egymással, a meccs az előbbiek győzelmét hozta. 

A díjakat Ördög István tűzoltó ezredes, a BM OKF Oktatási Főosztály és Katasztrófavédelmi Vizsgaközpont főosztályvezetője, Szatmári Imre tűzoltó dandártábornok, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint Rókus Imre tűzoltó ezredes, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese adta át. 

 

Helyezések:

Első helyezett: Nógrád VMKI

Második helyezett: Szabolcs-Szatmár-Bereg VMKI

Harmadik helyezett: Borsod-Abaúj-Zemplén VMKI

Negyedik helyezett: Baranya VMKI

Ötödik helyezett: Veszprém VMKI

Hatodik helyezett: Békés VMKI

Hetedik helyezett: Bács-Kiskun VMKI

Nyolcadik helyezett: Győr-Moson-Sopron VMKI

 

Különdíjak:

A döntő mérkőzés legeredményesebb játékosának járó főigazgatói különdíj: 

Kurcsik Gergő (Nógrád VMKI)

Gólkirály: Multyán Csaba (Békés VMKI) és Gregő Imre (Borsod-Abaúj-Zemplén VMKI) 

Legjobb játékos: Fodor András (Szabolcs-Szatmár-Bereg VMKI)

Legjobb kapus: Dósa Tamás (Baranya VMKI)

A legsportszerűbb csapat: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Igazgatóság 

 

A csapat tagjai:

Uri Péter c. tűzoltó zászlós, csapatkapitány

Móger Balázs tűzoltó főtörzsőmester

Bognár Ákos tűzoltó őrmester

Dejcző István tűzoltó őrmester

Bor Dávid tűzoltó őrmester

Szabó István c. tűzoltó főtörzsőrmester

Fülöp András tűzoltó őrmester

Bódai Péter c. tűzoltó főtörzsőrmester

Horváth Tamás tűzoltó törzszászlós

Horváth Balázs László tűzoltó őrmester

Szombathelyi Dávid Ferenc tűzoltó főtörzsőrmester

 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap