Idén az ajkaiak voltak legjobbak a katasztrófavédelmi versenyen

2026. április 29. 13:57

Ha április, akkor ifjúsági verseny. A napokban zajlott a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny területi fordulója, melyen öt rendészeti ágazatú képzést nyújtó középiskolai versenycsapat és további két, a szakmai tudására kíváncsi iskolás csapat versengett.

Hét iskolai csapat érkezett szerte a vármegyéből Veszprémbe április 22-én, hogy a tavaszi napsütéses időben teljesítsék az előttük álló hét állomásos kihívást.

A megnyitón Mohos András tűzoltó alezredes, vármegyei polgári védelmi főfelügyelő köszöntötte a versenyen részt vevő csapatok tagjait és felkészítő tanáraikat. Elmondta, a két fordulós verseny elméleti része már ősz folyamán lezajlott, a gyakorlati, kihívásokkal teli szakaszhoz érkeztek. A területi fordulóban öt versenycsapat mérkőzik meg. Jöttek diákok Ajkáról, Tapolcáról, Veszprémből, Balatonfüredről és Várpalotáról. Nekik és a két, herendi, versenyen kívül jelentkezett csapatnak is sérülésektől mentes, eredményes szereplést kívánt. 

A technikai eligazítást követően a munkavédelmi előírások betartására hívták fel a versenyzők figyelmét, majd délelőtt tíz órakor eldördült a képzeletbeli startpisztoly.

Az ügyességi és logikai feladatok között szerepelt homokzsákokból nyúlgát építés, de kellett az ifjaknak elsősegélynyújtási ismereteikről is számot adni, füstsátorból tűzoltó szakfelszerelést kihozni, a tűzoltó gépjárműfecskendőről szabályosan sugarat szerelni és a vízzel célt eltalálni. Veszélyes anyagokkal kapcsolatos feladat is várta a csapatokat és sérültet imitáló, hordágyon fekvő bábuval is célba kellett futni, valamint két perc alatt a rendszeresített tűzoltó védőruhába öltözést is végre kellett hajtani. 

A feladatok összeállításában és lebonyolításában a katasztrófavédelem szakemberei mellett a Magyar Vöröskereszt munkatársai is részt vettek.

A szoros küzdelmet követő eredményhirdetésen a dobogó legmagasabb fokára az ajkai Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium Szent-Györgyi Titánjai nevű csapata állhatott fel. 

A helyezetteknek dr. Csillag István tűzoltó ezredes, vármegyei igazgató gratulált és adta át az érmeket és a serleget. A további díjazottak sem távoztak üres kézzel és valamennyi versenyző tárgynyeremény elismerésben részesült.

 

Fotók: Csondor Henrietta tűzoltó főhadnagy és a versenyállomások bírói


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap