Fogadalmat tettek az újonc tűzoltók

2023. július 14. 12:11

Száznégy újonc tűzoltó, köztük ketten, akik Veszprém vármegyében kezdik meg hivatásos szolgálatukat, tett fogadalmat július 14-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság székháza előtt.

A fogadalomtétel az ünnepség első mozzanata volt, annak szövegét Szabó Richárd hallgató mondta elő. 

Ezek után dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató köszöntötte az állományt. A tábornok elmondta, hogy a legszebb hivatás gyakorlásához nemcsak kitartásra, erőre, hanem a tudás folyamatos fejlesztésére, csiszolására is szükség van. Emlékeztette a frissen esküt tett hallgatókat arra, hogy egy, a társadalom által elismert hivatást fognak űzni, amelyhez sok sikert és erőt kívánt az újoncoknak. A főigazgató a családtagoknak megköszönte a képzés ideje alatt nyújtott támogatást, és felhívta a figyelmet arra, hogy a kihívások teljesítéséhez is biztos háttér szükséges. 

A hallgatói válaszbeszédben Czifra László tűzoltó őrmester tolmácsolta a szakaszok tapasztalatait, érzéseit. Elmondta, hogy nemcsak egy folyamat végén, hanem egy még izgalmasabb, erőteljesebb folyamat elején állnak társaival, akikkel életre szóló barátságot kötöttek a kiképzés hónapjai alatt. Emlékeztette őket arra, hogy a mindennapok során, veszélyes helyzetekben is figyelniük kell egymás testi épségére, hiszen hivatásukat csakis csapatban tudják a legmagasabb színvonalon teljesíteni. Az őrmester valamennyi tanárnak és családtagnak is köszönetet mondott. 

Ezt követően elismeréseket vehettek át a legkiválóbbak. Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató a tűzoltó szakképzésben nyújtott tanulmányi eredménye és közösségi munkája elismeréseként főigazgatói tárgyjutalomban részesítette Tóth György, Varga Károly, Lászlófi Gábor József és Szimuly Gábor tűzoltó őrmestereket.

A hagyományokat követve az ünnepségen a kegyelet koszorúját is elhelyezték a tűzoltók a katasztrófavédelem és jogelőd szervezetei Hősi Halottainak emlékművénél.

Veszprém vármegyében Kovács Roland tűzoltó őrmester (Ajkai HIvatásos Tűzoltó-parancsnokság) és Köcski Béla tűzoltó őrmester (Pétfürdői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság) 2023. július 14. napján kezdik meg hivatásos szolgálatukat.

 

Fotó: Szőke Péter BM OKF


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap