A rendészeti képzés elindításában szerzett elévülhetetlen érdemeket

2024. április 24. 10:49

A napokban tartotta a balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium első, hagyományteremtő kadétavatóját, melyen az évfolyamjelzések feltűzésén kívül elismerések átadására is sor került.

Az ünnepélyes eseményen a rendész kadétok évfolyamjelzéseinek feltűzését beszédek előzték meg. A második évfolyamhoz dr. Csillag István tűzoltó ezredes, vármegyei katasztrófavédelmi igazgató szólt. Az ezredes méltatta a képzést választók tudatos döntését, mely életre szóló hivatásra készíti fel őket. Mint fogalmazott, „e hivatások gyakorlása során elengedhetetlen az is,  hogy leendő hivatásukat, alapvetően mint szolgálatot, a biztonság, a rend, és az érintett szervek feladatrendszerének szem előtt tartása mellett, a köz és az egyes polgár érdekeinek, jogainak és igényeinek figyelembevételével, a humánum szellemében lássák el.” 

Csillag István azt tanácsolta a jövő rendvédelmi szakembereinek, hogy „legyenek nyitottak az újdonságok, az új műszaki megoldások befogadására, a tudomány eredményeinek alkalmazására”. Beszéde végén eredményes munkát és sok sikert kívánt a kadétok céljainak eléréséhez. 

Ezt követően osztályfőnökük segítségével feltűzte a tizedikes tanulók részére az évfolyamjelző vállapot. 

A kadétok avatási ceremóniáját az iskola és a katasztrófavédelem Veszprém vármegyei szervezete általi ünnepélyes együttműködési megállapodás aláírása követte. A dokumentumban az iskola vezetője és a katasztrófavédelmi igazgató deklarálták a jövőre vonatkozó terveket, és lefektették a közös munka alapjait. 

A rendezvényen a kadétavatást követően elismerések átadására került sor. A rendészképzés kialakításában és elindításában végzett áldozatos munkájáért Szabó Gergely tűzoltó őrnagy, a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletvezetője tárgyjutalmat vett át Komáromi Móric igazgatótól. 

 

Fotók: Csondor Henrietta tűzoltó főhadnagy

 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap