Katasztrófavédelem az oktatásban

  1. Milyen módon taníthatóak a kiskorú – általános iskolás – gyerekek a katasztrófák veszélyeire?
  2. Pedagógusként érdeklődni szeretnék, hogy a kistelepülési iskola diákjai hogyan jelentkezhetnek a katasztrófavédelmi versenyre, illetve miből készülhetnek a feladatokra?

Milyen módon taníthatóak a kiskorú – általános iskolás – gyerekek a katasztrófák veszélyeire?

A katasztrófák elleni védekezés egyik legfontosabb feladata a megelőzés és a felkészülés, amely minden érintett részéről kiemelt szerepet kell, hogy kapjon. Az új katasztrófavédelmi szervezet-rendszerben, az új megközelítések és szemléletek tükrében kiemelt hangsúlyt kívánunk fektetni a fiatalok felkészítésére. Jelenleg a honlapunkon is megtalálható Akcióterv alapján kezdtük meg a felkészítési rendszer kialakítását (Lakossági információk / Lakosságvédelem / Gyermek- és Ifjúságfelkészítés), amelynek első fázisaként ún. teszttanév keretében, a tanmenethez igazodóan, pedagógusok bevonásával, szakembereink közreműködésével valósul meg a veszélyhelyzeti ismeretek tantárgyakba történő beillesztése. A 2012/2013. tanévtől országos szintűvé tervezzük bővíteni a programot, így biztosítva a gyermekek számára szükséges tudásanyagot. A honlapunkon található kiadványok (Lakossági információk / Pedagógusoknak / Kiadványaink) segíthetik a tanítást, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a polgári védelmi kirendeltségek kollégáival egyeztethető, hogy milyen mélységű ismeretanyagot kívánnak átadni a gyermekeknek, hiszen a tartalom jelentős mértékben függ a korosztálytól.

További információért érdeklődni lehet:

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,
Polgári Védelmi Főfelügyelőség
cisbsr@xngirq.tbi.uh
(+36-1) 469-4116


Pedagógusként érdeklődni szeretnék, hogy a kistelepülési iskola diákjai hogyan jelentkezhetnek a katasztrófavédelmi versenyre, illetve miből készülhetnek a feladatokra?

Örömmel vesszük, hogy a fiatalok érdeklődnek a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny iránt. Ez a versenysorozat felmenő rendszerű, azaz előbb a helyi és a vármegyei fordulókat rendezzük meg, majd a győztes csapatok képviselik megyéjüket az országos döntőn. A helyi és vármegyei versenyekkel, illetve a jelentkezési lehetőségekkel kapcsolatban a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok adnak bővebb információt. A helyi fordulók várhatóan február-márciusban, a vármegyei döntők március végén, áprilisban lesznek, majd ezeket követi  az országos döntő.

A felkészüléssel kapcsolatban is a megyei igazgatóságok kollégái, továbbá a polgári védelmi kirendeltségek és irodák segíthetnek. Az alapvető információk elsajátításához kérjük, látogassák meg honlapunk kiadványokat tartalmazó felületét (Lakossági információk / Pedagógusoknak / Kiadványaink), illetve tájékozódjanak a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok honlapjain.

További információért érdeklődni lehet:

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Polgári Védelmi Főfelügyelőség
cisbsr@xngirq.tbi.uh
(+36-1) 469-4116

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap